Mivel csapatunk eddig az országos Magyar Kupában volt érdekelt, nem játszott a Győr-Moson-Sopron megyei magyar kupában, amit Keglovich emlékkupának is neveznek, tehát erőnyerők voltunk. Most azonban, hogy hétvégén Tatabánya ellen kiestünk, a második fordulóban már mi is pályára lépünk. Az ellenfelünk nem ismeretlen, ugyanis a felkészülés során játszottunk ellenük.
Kajárpéc látogat hozzánk 24-én szerdán, a mérkőzés 17 óra 30 perckor kezdődik az ikrényi sportpályán.